Az emeléstechnikai eszközök gyártásában használt anyagok bemutatásával foglalkozó cikksorozatunk következő részében az üveget, azon belül is annak előállítását mutatjuk be. Nézzük, hogy készülnek azok az üveglapok, amelyeket szakembereink végül beépítenek az általunk tervezett és összeszerelt eszközökbe!
Az emeléstechnikai szerkezeteknél az üveget főleg liftek vagy a fülkék borításánál használják, abban az esetben, amikor a mechanikai védelmet nyújtó felületnek egyben átlátszónak is kell lennie.
Mi leggyakrabban az ipari teherfelvonók és az emelők borítására építünk be üvegfelületeket.
Bár alacsonyabb súlya miatt a plexi komoly vetélytársa, mivel ugyanolyan mechanikai ellenállás és merevség eléréséhez vékonyabb táblák is elegendőek, az üveg jobb karcállósággal rendelkezik, ezért az üveg esetében később kevesebb plusz munkát igényel, hogy esztétikus és karcmentes maradjon.
Az üveg készítése
Az üveg mesterséges előállításának technikáját már több mint 3000 éve ismerik és alkalmazzák. Az üveg alapanyagainak (homok, szóda, nátrium-szulfát, mészkő és/vagy dolomitliszt, bórsav, hamuzsír és különféle fém-oxidok, törmeléküveg) elegyét kemencében 1200-1600 ˚C-ra hevítik és keverik, ami ennek hatására folyékony üveggé válik.
Hozzáadhatnak még különböző adalékanyagokat tisztítás (mangán) és színezés (titán, króm stb.) érdekében. Nagyon leegyszerűsítve, a kemence egyik oldalán bemegy a keverék, a másikon pedig kifolyik az üveg, ami készen áll a formázásra.
Forma
Az üvegkészítés fejlődése során számos formázási technika alakult ki. Ezek közül minden bizonnyal az egyik legelső az üvegfúvás, amikor a folyékony üveget egy fémcső, izomerő és a tüdőből kifújt levegő segítségével formálták.
Napjainkra, amikor már az üveggyártást is elérte a gépesítés és a sorozatgyártás, ez a technika már főleg az iparművészetben található meg, ahol egyedi, kézzel készült termékek előállítása a cél.
A technológia folyamatos fejlődése során számos egyéb formázási technika is megjelent: hengerelés, öntés, húzás, öntőformák használata. Ha üveglapok készítéséről van szó, akkor a legelterjedtebb módszer az úgynevezett úsztatás (floating).
Ezt a technológiát Pilkington szabadalmaztatta 1952-ben és nagyon hamar az üvegipar egyik legelterjedtebb formázási eljárásává vált, mivel használatával rendkívül sima és torzításmentes lapok készíthetőek.
Ezzel a módszerrel a körülbelül 1000 ˚C-os olvadékot egy ónfürdőbe öntik, azon úszva az üveg szétterjed, ezután lehűtik és a folyamat végére egy egyenletes felületű üveglapot kapnak.
Az üveg edzése
Az üveglapok elkészítése után jöhet azok edzése. Ipari környezetben szinte minden esetben edzett üveget használnak, amelyek nem csak jobban terhelhetőek, de biztonságosabbak is, mivel törés esetén tompa szélű szilánkokra esnek szét, így kisebb eséllyel okoznak sérülést.
Az üveg edzése utólagos hőkezeléssel történik. Az üveglapot a felhasználási igényeknek megfelelően előkészítik (méretre vágják, csiszolják, fúrják), majd újra felhevítik 740 ˚C hőmérsékletre, végül hideg levegővel lehűtik. A hűtést követően az edzett üveglap igény szerint felhasználható.
Mivel az üveg többször – akár új üveg gyártása során, akár szemcseszórás szóróanyagaként – is felhasználható, a fenntartható anyagok közé tartozik.
