A daru felújításáról ritkán születik döntés egyik napról a másikra: hogy mikor jött el az ideje, azt a rendszeres vizsgálatok mutatják meg. Aki figyel az eredményekre, tervezetten léphet. Aki viszont megvárja a meghibásodást, az többnyire kényszerhelyzetben és drágábban újít fel.
A vizsgálatok lépcsői vezetnek el a döntésig
Az élettartamra méretezett darukra vonatkozó nemzetközi ISO 9927-1 szabvány többszintű vizsgálati rendszert ír elő: a gépkezelő napi ellenőrzése mellett legfeljebb háromhavonta rendszeres átvizsgálás, legfeljebb évente időszakos fővizsgálat, legfeljebb tízévente pedig úgynevezett fokozott, kibővített vizsgálat történik.
Ez utóbbi a legalaposabb. Itt derül ki, hogy a szerkezet, a hajtóművek, a fékek és a kötélrendszer állapota még megfelel-e a biztonságos üzemeltetés feltételeinek, vagy szükség van komolyabb beavatkozásra.
Minél összetettebb a vizsgálat, annál nagyobb fokú szakképzettség szükséges hozzá. A napi ellenőrzést a gépkezelő, a fővizsgálatot tapasztalt technikus vagy daruellenőr, a fokozott vizsgálatot pedig emelőgép-szakértő végezheti.
A „biztonságos használati időszak” logikája
Ezeknél a daruknál és emelőműveknél a szakma az úgynevezett biztonságos használati időszak (Safe Working Period) fogalmával dolgozik, amelyet az ISO 12482 szabvány tervezett használati időszaknak nevez. A daru teljes élettartama rendeltetésszerű használat esetén egy vagy több ilyen, jellemzően tíz évig tartó időszakból áll. Az adott időszak hátralévő részét a tényleges terhelési adatok (üzemórák, ciklusszám, terhelési spektrum) alapján lehet kiszámítani.
Amikor egy időszak a végéhez közeledik, egy célzott állapotfelmérés, az úgynevezett speciális vizsgálat (Special Assessment) dönti el, hogy a daru biztonságosan tovább üzemeltethető-e egy újabb időszakon át, vagy nagyjavításra van szükség.
Fontos hangsúlyozni: a nagyjavítás szükségességét és időszerűségét mindig a speciális vizsgálat eredménye határozza meg, nem pedig egy előre rögzített naptári dátum.
Mit takar valójában a „nagyjavítás”?
A nagyjavítás a gyakorlatban egyes komponensek cseréjét vagy a meglévő komponensek felújítását jelenti.
Ha a csere gazdaságilag nem indokolt, a további biztonságos üzemeltetés a vizsgálatok sűrítésével is biztosítható. Ez a lehetőség azért fontos, mert nem minden esetben a teljes felújítás vagy csere a helyes válasz: amíg a berendezés gazdaságosan üzemeltethető, néha a szorosabb figyelemmel kísérés is elegendő. Mindez szorosan összefügg azzal, amiről a daruk élettartamáról szóló korábbi cikkünkben már írtunk: a műszaki és a gazdasági élettartam vége nem feltétlenül esik egybe, és a vizsgálati eredmények éppen ezt a döntést segítik megalapozni.
Cikksorozatunk következő részében azt mutatjuk be, hogy a napi gyakorlatban milyen konkrét, szabad szemmel is észrevehető jelek utalnak arra, hogy egy daru felújításra szorul.