A gumit mindenki ismeri. Igen elterjedt anyag, a gumiból készült rugalmas, olykor puha termékek jelen vannak az életünk szinte minden területén. Érdemes ezért egy kicsit többet is megtudnunk erről a megszokott, ám mégis különleges anyagról. Az alapanyagainkról szóló sorozatunk mai részében – az acél és az alumínium után – a gumi történetéről lesz szó.
A kaucsuk felfedezése
A gumi név közvetlenül a latin gummi, illetve a görög kommi (κόμμι = latex, ragasztó) szavakból eredeztethető; eredetileg azonban egyiptomi eredetű és mézgát jelentett.
Alapanyaga a kaucsuk, ami nem más, mint a kaucsukfa (Hevea brasiliensis) nedve. Ahogy az a latin elnevezéséből is kitűnik, ez a trópusi növény Dél-Amerikában őshonos. A kaucsukfa 25 °C-nál magasabb évi középhőmérsékletet és évi 1000-1500 mm csapadékot igényel, ez pedig igen behatárolja termőterületét.
A kaucsuk, mint a gumi alapanyagának megismerése a maya kultúra kialakulása előtti időkre vezethető vissza. Kr.e. 1500-500 között a mexikói öböl déli partvidékén, a dzsungelben egy ősi kultúra képviselői, az olmék éltek.
Nevük jelentése: kaucsukemberek vagy más fordításban a „gumi föld” lakói. Ők voltak ugyanis azok, akik felfedezték, hogy a dzsungelben található kaucsukfák gyantás nedvét rugalmas golyókká lehet gyúrni.
Az azték birodalom idején már ismert volt az ulama nevű labdajáték, amelyet kőből készült arénában játszottak és ebben a játékosoknak a tömör gumi labdát egy gyűrűbe kellett eljuttatni. Érdekesség, hogy a játék során a kéz és a láb használata tilos volt, a labdát a források szerint a csípőjükkel lökték tovább.
Az új anyag elterjedése
A spanyol és portugál hódítók előbb felfedezték, majd uralmuk alá hajtották a dél-amerikai kontinens igen jelentős részét, így – hasonlóan a nemesfémekhez vagy épp a kakaóhoz – a kaucsuk is az ő közvetítésükkel jutott el Európába.
Munoz spanyol történész leírásában említést tesz arról, hogy Kolumbusz gazdag rakományában a mai rágógumi ősének tekinthető masztixgyanta is található volt.
A kaucsukfa első írásos említése 1516-ra tehető. A De Orbe Novo (Az új város) című írásban szerepel a Hevea nevű fa, amelynek nedvét a bennszülöttek ruhák, takarók, csónakok vízhatlanítására, szigetelésére, valamint lábbelik készítésére használták.
A kaucsukfák igazi ismertségére azonban még több mint kétszáz évet kellett várni: egy 1735-ös expedíció az inka birodalmat kutatta és tagjai így bukkantak rá erre a különös anyagra. A kaucsukfák inka elnevezése „cahuchu”, azaz „nedvedző fa” volt, ezért innen ered a kaucsuk elnevezés. Az expedíció egyik tagja, Charles Marie Condamine küldte el Európába az első kaucsuk mintadarabot.
Az izgalmas, új anyag rögtön beindította néhány kutató fantáziáját és elkezdtek vele kísérletezni. Az angol Priestley 1770-ben felfedezte, hogy a kaucsukkal radírozni is lehet. Innen ered az angol rubber, azaz dörzsölő elnevezés.
A kaucsuk kinyerése
A kaucsukfa nedvének kinyerése úgy történik, hogy a fa kérgét átvágják és az így ejtett bemetszés alá egy edényt erősítenek. Ebbe folyik a fa sűrű, tejszerű nedve, a természetes latex.
A kaucsuk kinyerésére előbb vadon élő fákat használtak, mivel azonban a kaucsukfa nagyjából 6 éves korában csapolható először és a gumiipar fellendülésének köszönhetően egyre több kaucsukra volt szükség, a XIX. században megjelentek az első ültetvények is Brazíliában.
A latex azonban még nem az általunk is ismert gumi, csupán annak alapanyaga. Következő cikkünkben a gumigyártás folyamatát tekintjük majd át.
