A daruk kialakulása és fejlődése

A daruk kialakulása és fejlődése

A daruk kialakulása és fejlődése

A daruk teherbírása és alkalmazása nagy fejlődésen ment át az évszázadok során, alapvető felépítésük mégsem változott jelentős mértékben. Kis történeti és műszaki áttekintés.

A daruk evolúciója

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a daru nem a közelmúlt találmánya.

Annyira nem az, hogy az ókori görögök a templomok építéséhez már az i.e. VI. században is alkalmaztak darukat. Eszközeik továbbfejlesztett változatai jó szolgálatot tettek a Római Birodalom grandiózus építkezésein is.

Gondoljunk csak bele: a gladiátorviadalokra készült Colosseumot, az ivóvíz elvezetésére használt akvaduktokat és a hasonló, részben máig álló római építményeket lehetetlen lett volna megalkotni teheremelő szerkezetek nélkül.

A trispastos, a legegyszerűbb római daru, egyetlen rúdból álló gémből, kötéldobra tekercselt kötélből és három csigából álló, 3:1 áttételű csigasorból épült fel.

A középkori várak, kastélyok és katedrálisok építése során szintén alkalmaztak hasonló, sőt, még nagyobb teherbírású, továbbfejlesztett darukat is, amelyet az ilyen épületek fennmaradt kövein ma is megtalálható hornyok is bizonyítanak.

A forgó daruk 1340. után jelentek meg a nyugat-európai tengeri kikötőkben.

Érdekes tény, hogy a középkori daruk ritkán rendelkeztek racsnival vagy fékkel a teher lefutásának megakadályozására, mivel a fából ácsolt szerkezetek nagy súrlódása szinte teljes mértékben kiküszöbölte ezt a veszélyt.

Modern daru változatok

A korszerű daruk elődeiktől legfőképpen két dologban különböznek. Az emberi, vagy állati izomerőt motor váltotta fel, továbbá a daruk a teher megemelése mellett a különböző portálok és futómacskák alkalmazásának köszönhetően a terhek kis távolságú szállítására is alkalmasak.

A teheremelés a modern darukon drótkötéllel történik, amelyre daruhorog van erősítve. A terhet közvetlenül, vagy kisebb kötelek, egyéb kötözőeszközök segítségével akasztják fel.

A korszerű darukon több hajtás is működik, a teheremelést, a futómacska és a daruhíd mozgatását sok esetben három, egymástól független, dízel- és villanymotor biztosítja.

A manapság tervezett és gyártott darukon a teheremelés biztonsága érdekében a kötéldob fékkel van ellátva, ami önműködően befékezi a terhet, amikor megáll az emelés.

Nagyon fontos, hogy a féknek akkor is működni kell, ha megszakad az energiaellátás.

Noha az alapvető működési elvek és daruelemek változatlanok maradtak az évszázadok során, a modern daruk bonyolult és összetett gépek, amelyek telepítése, üzemben tartása és működtetése, valamint alkalmi vagy időszakos szervizelése komoly szakértelmet, folyamatos képzést és sok tapasztalatot kíván meg.